Veszekedni fogunk...
Szeretni fogom, amikor távol marad....
Sírok majd ott, ahol senki se lát, csak ő....
Velem lesz jóban s rosszban!
Mi ez, ha nem egy életreszóló barátság alapja?
Így fogom fel újdonsült barátunk érkezését. Becenevet is kapott: Szklemu.
Ki vagy te? Nem tudom.
Ki vagyok én? Egy közel 30 éves, munkamániás, egyedülálló anya.
Igen. Munkamániás. éééés igen, egyedülálló és nem persze egy szuperanyu :-) (ahogy a 9 éves lányom mondaná) 2013 nyarán az ajtón dörömbölve tudatta velem Szklemu, hogy nem figyelek rá. Ezért előjött belőle az állat, mint valami neveletlen tinédzserből. Kifakadt. Tombolt. Elvette a szemem fényét, engedte, hogy felborítsak egy-két állványt az H&M-ben vagy hogy neki menjek egy oszlopnak. Nem akarta, hogy nyugiban igyam meg a bögre teámat. Azt akarta, hogy két kézzel fogjam vagy sehogy. Nem akarta, hogy dolgozzak, azt akarta, hogy üljek le..és fel se álljak. DE ÉN GYŐZTEM. Viszont ő makacsabb volt és kitartóbb. Így győzelmem átmenetivé vált. De bemutatkozott. A névtelen és képzeletbeli haverom most már nevet kapott. Itt van velem. Vigyázunk egymásra. Én jobban rá, mint ő én rám. Megbeszéltük, hogy mi két lábon fogjuk bejárni a világot és tágra nyílt szemekkel (! kettővel !) nézzük meg a világ csodáit. Még nem akadékoskodik. De csiklandozza a lábamat és figyelmeztet. Tudom, hogy mikor mi nem tetszik neki.
Kit fog ez érdekelni? Nem tudom, de úgy érzem, hogy a sok tanácstalanság mellett, amiket hasonló sorstársaimnál olvasok és a szörnyű blogok után én a pozitív irányba fordulok és elmesélem neked kedves akárki is vagy ott a túloldalt, hogy miért vagyok mindennap boldog. Ha feszült vagyok, miért és ha a barátom kopogtat, hogyan fogadom őt.
Legyen így.
Ha erre tévedtél és beszélgetni szeretnél: sclerosisabaratom@gmail.com
